8.fejezet

-Khm, Styles!- böktem meg a vállát.

- Rosszkor zavarsz, menj el.

- Styles! –ordítottam rá, már küszködve a könnyeimmel.

- Mo, hogy kerülsz ide?

-Nem mindegy? Sírj a barátnőd vállán, engem nem érdekelsz.

- De Mo! Kérlek, várj!

-Nem nem várok, értem, hogy te vagy a legmenőbb a suliban, de én tényleg azt hittem, hogy ami köztünk van, az komoly. Tegnap még engem csókoltál mi ez a hirtelen váltás? Takarodj az életemből, ne is lássalak többé!- rohantam, ahogy csak tudtam.  Majd egy sarkon megállva leültem a hideg földre, és hívtam a bátyám, hogy jöjjön értem, mert baj van. A fekete kocsi percek múlva parkolt le előttem, majd Ben leült mellém, és vigaszt nyújtva simogatta a hátam.

- Érted? Nem hiszem el, más lánnyal, és nem velem, ah.- szipogtam.

- Egy tapló, felejtsd el! Nem ér annyit!

- De…

- Szereted?

-Igen, szeretem. Pár nap alatt, és oly hirtelen. Ezt nem hiszem el.

- Gyere, szálljunk be a kocsiba, hazaviszlek. Most egyedül kell lenned, tudom.

-Igen, és hé! Köszi, mindent!- öleltem meg. Az öngyilkossági kísérletem után minden megváltozott, a családom mindent megtesz értem, és talán ez a világ legjobb érzése.

-A bátyád vagyok. Ez természetes.

Beszálltunk a kocsiba, és Ben pedig hirtelen indította a kocsit, ami nevetésbe fulladt, mert megrázkódtunk. Nagyon béna, de azért szeretem. Az úton hol sírtam, hol nevettem. Semmi nem töltötte be az űrt, amit Harry hagyott maga után. Hazaérve ledobtam a suli cuccom, és bevetődtem az ágyamba. Ben telefonált anyunak, anya pedig rohant haza a munkából, mert ki nem állhatja, ha van valami bajom, ilyenkor mindig hoz valami csokit. Ezt tette most is, halkan kopogtatott, majd bedugta a fejét az ajtón.

- Kicsim! Hoztam neked valakit!

-Igen?

Egy kiskutyát tartott a kezében. Boston Terrier, az álmaim kutyája.

- Mi legyen a neve? – érdeklődve nézett rám, én megvontam vállam, mire eszembe ötlött egy név.

- Döme! Határozottan Dömés feje van. Annyira köszönöm Anyu! – öleltem meg, amit ő erősen viszonzott.

- Remélem benne megtalálod a boldogságot. – adott egy puszit a homlokomra, majd kisétált az ajtón.

-Szóval, szia Döme, én Mo vagyok. – beszéltem az apró kis lényhez az ölembe, aki érdeklődően nézett, csillogó barna szemeivel. Az orromat odadugtam az övéhez, mire kinyújtotta a nyelvét, és végignyalta az arcom.  Kellemes érzésnek nem mondhattam, mert ki szereti, ha tiszta nyál az arca?  Dömét a kezemben tartva rohantam a ládikámhoz, amiben a zsebpénzemet tartottam, amit nem költöttem el. Kivettem belőle egy marékkal, majd lerohantam. Egy hang azt súgta, hogy pórázt kell vennem, és hasonló apróságokat. Nem lehet nyakörv nélkül. Felkaptam a félig kikötött Vansemet, és kiléptem az ajtón. Az utcán sétáltam, még mindig a kezemben tartva azt a kis ártatlan lelket, mikor megláttam Harryt. Hajába túrt, és szövetkabátját erősen fújta a szellő. Úgy haladt el mellettem, hogy a vállát nekem vágta.

- Nem én csaltalak meg, te állat! Nézz már magad elé.

- Mo! Sajnálom, nem figyeltem.

- Mintha annyira érdekelne téged minden.

- Igen is érdekelsz. – fogta volna meg a kezem, mikor észrevette a kisállatot a kezemben. – De aranyos.

- Igen, nem úgy mint Te.

- Kérlek, Mo ne csináld ezt. Tudom, hogy nagyon rossz, amit tettem, de hiányzik a szex, és ő pont egy olyan lány, akit bárki megfektet.

- Úristen Harry. Ennél nagyobb ökörséget. Képes voltál így megalázni?  Ha annyira érdekeltelek volna, képes lettél volna velem leülni, és megbeszélni. Bármikor odaadtam volna neked magam, csak tudni akartam, hogy nem a szexre mész. De úgy látszik igen.

-Nem, nem arra megyek. Mo. Én szeretlek.

- Akkor miért nem bizonyítod? Azt hiszed, hogy a karjaidba hullok? Felejtsd el. – sétáltam el, és nem néztem vissza, pedig őt éreztem a megváltásnak. De ha akar, úgyis megkeres. Az állatbolt felé sétálva tűnődtem a dolgokon, és úgy gondolom, ha szeretne, nem tette volna azt reggel, amit tett. A gondolataimat egy idős férfi zavarta meg, aki a vállával meglökött, és erősen anyázott, de minden szó nélkül simogattam a kézben tartott állatom, majd beléptem a kereskedésbe. Óriási volt, és mindenféle dolgok voltak. Vettem Dömének egy hámot, kis edénykét, jutalomfalatokat, meg egy rágókát. Fizettem, majd kiérve a boltból rátettem a hámot, és így sétáltunk hazáig. A köveket rugdostam, ő pedig játszott velük, amíg haladtunk előre. A szél erősen kezdett fújni, én pedig fáztam. Erősen gondolkodtam azon, hogy magántanuló leszek, és hazaérve fel is fogom vetni az ötletet Anyuéknak. Ahogy beértem az ajtón, Harry látványa fogadott, és az, ahogy egy jegeszacskót tart a szeménél, Anya pedig simogatta a vállát.

- Mi történt itt?

- Ben neki ugrott Harrynek…- mondta anya sajnálkozóan, ami még az arcáról is lesütött.

- Úristen! Harry, jól vagy? Mentem oda hozzá, hogy jó erősen magamhoz öleljem, de a reggeli kép villant be a fejembe, és egyszerűen nem bírtam megtenni. –Harry, beszélhetnénk négy szem közt?

-Igen. - jött a gyors válasz. Letettem Dömét, és megindultam a szobám felé, Harry pedig utánam. Erősen bevágtam magunk mögött az ajtót, és nekitámadtam Harrynek.

- Miért kell mindent elcseszned? Miért?

- Mo, én szeretlek…

- De akkor is? Mit keresel itt már megint?

- Én csak..

-Semmi csak! Haragszom rád.

- Valahogy meg tudnál bocsátani?

- Ha igen, ahhoz nagyon sok idő kellene. Meg amúgy is, ott van neked az a szép szőke lány, ő nem jó neked?

- Nem, nekem te vagy a minden.