1.fejezet.

A csodás kis esetem nem sok jó útra vezetett, de nem baj. Legalább elköltözök abból a szemét párizsi iskola közeléből, és új életet kezdhetek. Lehet, hogy ez a napló fog segíteni elfeledni a múltam, és minden bajt, ami eddig baj volt. Talán majd 10-15 év múlva jót fogok nevetni a régi írásaimon.

Remélem Te vagy a hősöm kis könyv. Azt hiszem illendő elmesélnem az elmúlt egy hetemet, hogy megismerd a történetem. Reggel felkeltem, és már senki nem volt itthon, amikor észrevettem, hogy fél 7, a buszom pedig 45re van a közeli megállóban. Sietve rohantam ki az ajtón, a be sem kötött Vans cipőmben, amit tegnap este kaptam. Várjunk, elfelejtettem. A nevem Moréna Thomson, de inkább Mo, mert a nevemet gyűlölöm. Elköltöztem a szülővárosomból. Szóval. Rohantam, ahogy tudtam, hisz sosem késik a busz. Próbált előttem elmenni, de intettem, hogy álljon meg, és mivel apa ismeri ezt a buszsofőrt, ezért megállt nekem.

-Jó reggelt Mo!

- Neked is, köszi, hogy megálltál!

- Nincs mit. – mondta, és ezzel rohantam a busz végébe.

Levágódtam a leghátsó ülésekre, és betettem a fülhallgatót a fülembe, és belekortyoltam a capucchinomba, amit anya készített ki nekem. Ahogy a suli közelébe értünk, megkértem a buszsofőrt, hogy tegyen ki, mert semmi kedvem sétálni. Kitett, majd a többiek felé sétáltam.

-Sziasztok!

-Szia Mo, kész a matek házid? – kérdezte Daniel.

-Őőőő asszem. – és azzal a kezébe nyomtam, mert tudtam, hogy ő viszont semmi pénzért nem csinálná meg.

-Kösz Mo! – ölelt meg, és azzal a mozdulattal rohant be a suliba.

-Na! Itt a lúzer – köszöntött az egyik ’nagymenő’ , aki azt hiszi, hogy övé a világ.

-Tudod mit? Kapd be, és takarodj el a rohadt életemből, mert nem kérek belőled. Te vagy az egyetlen, akinek a véleménye érdekel. Én vagyok lúzer? Kapok valami menő dolgot Kanadából, és te már másnap ugyanolyat hordasz, mert azt hiszed, hogy tiéd a világ azzal, hogy ezekkel a ribancokkal lógsz.

-Mo állj le! – szólt Jenny a háttérből.

-Nem ezt most nem hagyom annyiba. –fordultam vissza Lawrenchez – és nem érdekel, hogy még jobban megutálsz, de egykor még én voltam a legjobb barátod, és te csak úgy elhagytál egy kis hírnévért, hogy esetlegesen jobb életed legyen, és bekerülhess a focicsapatba. Ahogy befejeztem a kis monológomat, a lányok, akik körülállták, egyből vigasztalni kezdték, majd Lawrence feltartott középső ujjal ment tovább. Hogy mennyire érdekelt? Semennyire. Aki elhagyja a barátságomat egy kis hírnévért, az engem nem zaklat fel. Elindultunk a suliba, és Mr.Martin leintett, hogy azonnal takarodjak az igazgatóiba az előző jelenetem miatt. Szuper.

-Moréna, hogy képzeled, hogy a focicsapat kapitányát leordítod?

-Elnézést, de..

-Nincs semmi de. Elzárás. Délután várlak. – és kitessékelt a kis papírral a kezemben.

Haladtam a fizika terem felé, és mint mindig, várhattam a csodálatos galacsinokat az osztályomtól, amikkel minden egyes órán megdobálnak. Csak Jenny áll mellettem mindenben, úgyhogy elegem van, hivatalosan is idegbajos lettem, és lelki beteg. Nem véletlen a pszichológus, aki egyébként tök rendes. Szóval, miután ki dupla tesiztem a belemet, és lefuttattak velünk 10 kört, kellőképpen jól jött a rajzóra, amit egyenesen imádok, de a tanár nem. Pedig ’áldott tehetségem van.’ Na persze. Ezt senki sem hiszi el. A perspektivikus ábrázolás egyszerű számomra a művészeti előzményeim miatt. Kaptam egy 5öst. Kicsengettek, és mehettem dupla olaszra, amit végig aludtam, mert már mindent tudok. Kezdtem éhes lenni, így elmentem a büfébe. Fellöktek, és a büfés semmit nem szólt. Egy lány megütött, mert bántottam Lawrencet. Elmentem a mosdóba, és a sírás határán leereszkedtem a földre, és kijött aminek már régóta ki kellett. Belépett Tina, és elkezdett ordítozni, én pedig csak a vérző orromat törölgettem egy zsepivel. Majd megindult bennem az adrenalin, és levágtam a kedvenc farmerdzsekim a földre, és nekiálltam Tinának, hogy mégis mit képzel magáról. Levegőt sem mert venni, és kirohant. Azt hiszem dühkezelésre is kéne mennem. Betelt a pohár. Ennél jobban még senki nem alázott meg. Rohantam az elzárásra, és az igazgató felhőkölt, hogy nekem miért ömlik a vér az orromból.

-Ömlik a vér az orrodból? Mi a fenét csináltál már megint Moréna? Nehogy igazgatóit kell adjak!

-Tudja igazgató úr, sajnálom, hogy maga nem annyira körültekintő, hogy észre vegye a problémákat. Engem minden nap elvernek, és magához mennek nyávogni, hogy őket én bántottam, és maga észre sem veszi mik történnek itt. Egy csomó diákja füvezik, és iszik, ami tiltott a diákok körében. Az, hogy maga engem annyira nem tisztel meg, hogy nem engem szid le, mert maga itt a góré, azt sajnálom. Ja! És közölni fogom a szüleimmel, hogy vonják meg a támogatást az iskolától, mert majd én elköltöm. Addig amíg engem folyamatosan elvernek, nem éri meg számomra adakozni.

-Mit képzelsz magadról? Hogy beszélhetsz így velem? Nézzél magadba, és a fegyelmi tárgyaláson találkozunk –fogta meg a karom, kidobva az iskolából.

A buszmegállóig futottam, ahol kitört belőlem a sírás, és kénytelen voltam felhívni anyut, hogy jöjjön értem. Szerintem 2 percbe se telt, és ott volt, mert sosem látott/hallott sírni. Elmeséltem neki mi történt, és azt hiszem megértett. Ő a legjobb ember a világon aki mindig megért, bármi is történjen. Kaptam egy sms-t amiben Adam szakított 1 év után. Hát nekem több sem kellett felrohantam a szobámba, és ami kézzel fogható volt, a falhoz vágva sírtam összetörve mindent. Kirohantam a fürdőbe, és megláttam apának a borotvapengéit a papírdobozban. A szobámig mély vágásokat ejtettem a kezemen, egészen addig, amíg zsibbadni kezdett. Nem éreztem semmit. Azt hittem vége, és soha többé nem kell semmit tennem, amíg hangokat nem hallottam. A kórházban keltem fel, és anyu sírva szorította az egyik kezem a másikat pedig a bátyám, miközben apa kirohant a kórteremből, a nővérek után kutatva.

-Anyu?

-Kicsim! Azt hittem elveszítünk – zokogta a könnyei közül.

A bátyám, aki egyébként Bennek hívnak,idegesen morzsolgatta a szemét. Azt hiszem elérzékenyült. Sosem láttam még ilyennek, de én csak pislogtam, és fogalmam sem volt mi történik. Így hát rákérdeztem.

-Anyu, mi történt?

-Egy hete ülök itt, és alszok itt melletted minden nap, hátha felkelsz.

            Szóval egy hete, és megmentettek. Az orvos bejött, és hálát adott az égnek, hogy végre felébredtem. Nagyon ismerős volt az arca, de nem tudtam ki is Ő. Kiderült, hogy a nagybátyám, akit soha nem ismertem. Eléggé idős volt, és valószínű, hogy már ő is eléggé aggódott mivoltomért. Olyasmit mondott, hogy holnap hazamehetek, de még pihennem kell. Jenny nem érdeklődött értem egész héten, és elkönyveltem, hogy soha többet nem érdekel. Anya megtudott mindent, beszélt az igazgatóval, és kiírattak. Költözünk Yorkshire-be…